Szóval van ez a demokrácia nevű dolog, amit annak idején jól kigondoltak, sok-sok szabadelvű eszmét és egyéb más hasznos elképzelést tömörítettek RAR formátumba. De ebbe az iszonyatos nagy szabadságban, amit természetesen nem ellenzek, hiszen jó a szólás, gyülekezés, sajtó, az orrvakarás és a fülpiszkálás szabadsága mégis, mintha a szabadság korlátai fojtogatnának.
"A demokrácia ugyan nagyon rossz, de még nem találtak fel nála jobbat." Churchill
Természetesen egyetértek ezzel az elképzeléssel, hiszen jobb egy olyan társadalomban élni, ahol az orrvakarásért és fülpiszkálásért nem jár életfogytiglan. De ha egyetértek, mégis mi bajom van nekem? Tudom, tudom most nyugodtan lehurroghattok engem, hiszen az én korosztályomnak semmi sem elég, a politikus a lábujját nyújtja, nekünk pedig az egész parlament kell. Igazából én úgy érzem, hogy mindenhez van szabadságunk, de a sok információ ami a nyakunkba zúdul, megakadályoz minket abban, hogy önálló gondolatcsökevényekkel álljunk a világ elé. Egy sokkal erősebb ízlés hatalmasodik el felettünk: a közízlés.
Annyi információ ér minket nap mint nap, a sok bulvár, kis színes, sárkánybébi született, ezek mellett hol találjam meg saját magamat? Mivel azonosuljak, akkor most legyek sárkánybébi? Az információk mely töredékét fogadjam el? Mely értelmezés a követendő? Milyen eszmék vezéreljenek engem? Mi ellen lázadjak?
Valahogy minden nemes gondolat mögé befészkelte magát a média a televízió, a világháló, ez a feldolgozhatatlan sok információ, ami még a jótékonykodjunk és segítsünk másokon elképzelésből is képes bulvárt kreálni. Kezdetben lőn az ősidőkben a televízió, amely felettébb sikeres módon a sokatmondó valóság és talk show-kkal építette az ízlésvilágunkat, eladta nekünk a Orbit rágót, és még nőlétünkre is Old Spice-t használtunk. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy ugorjunk neki döntsük meg a Média Birodalom hatalmát, természetesen eszembe sem jutott ilyen ferde elképzelés, sokkal inkább arra gondolok, hogy napjainkban a lázadás, mint államreformer tevékenység nem is létezik. Hiszen egy egy lázadás során nem kockáztatjuk az állásunkat, tulajdonunkat és szabadságunkat sem. Ha nincs kockázat nem szűri meg az igazi eszmeképviselőket, csak konzumlázadások, konzumlázadók üres eszmékkel divatolnak.
Vagy az is lehet, hogy tulajdonképp olyan jó dolgunk van, hogy nincs is miért lázadnunk? Fekszünk az ágyunkban, ölelgetjük a kis mindentudó gépünket, hiszen ő a legjobb barátunk, belé bármit pötyöghetünk. Ablakot mutat a világ felé, ki sem kell már nyitnunk a reálisat. Szabadságunk van a sétához, személyes beszélgetéshez egy pofa sör mellett, szabadságunk van ahhoz, hogy boldogok és elégedettek legyünk, hiszen annyi mindent kaptunk az élettől, többek közt a demokráciát, a demokráciától pedig a orrvakarási szabadságot. De mi inkább pötyögünk reggeltől estik, telefonba, gépbe, vagy bármilyen dobozba, ami épp a kezünkbe akad.
Túl sok szabadság, túl sok inger ér minket, ezért gyakran megfeledkeztünk arról, hogy van élet a számítógép után. Szabadságunk van a sétához, barátokhoz, jobbaknak már a sörhöz is, és természetesen, ami a legfontosabb szabadon vakarhatom az orrom és piszkálhatom a fülem.
képforrások:
vicces-kepek.blogspot.com
http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/3126/europa_szegyene_demokracia_tehat_amit_akartok/
