Szövetségben az országért?
1. 1700 milliárdos csalásról beszél egy volt adóellenőr. A kivizsgáló bizottságot az MSZP azért nem támogatja, mert a Jobbik igen. Viszont koalícióban akarnak kormányozni egy másik párttal. Mi történne akkor ha összekülönbözne a két párt, megállna a kormányzás? Az ország érdeke hátrébb van mint a közvetlen párt érdek?
2.kép Mesterházy „támogatása” : gyorsan mellé állni egy képre, majd úgy tenni mintha ő összefogott volna az ország tisztességéért. Ez az új bevett eljárás, hogy egy közös kép elég mint segítség?
3. Gyurcsány Ferenc erőlteti legjobban az összefogást az Orbán-rendszer ellen. Programja alapja a határon túli magyarok szavazatainak elvevése és az egyházak támogatásának megszüntetése. Az új összefogás alapja, hogy egyből fél millió magyart kizárunk (közvetlenül, közvetetten több mint 3milliót) és tönkre teszünk rengeteg egyházi iskolát, történelmi emléket csak mert ideológiailag nem passzol? Vagy csak mert nem rájuk szavazz?
4. Ebből a három emberből kettő már választási szövetségben van a harmadik meg nagyon igyekszik bekerülni. Csak, hogy ez a három ember már dolgozott együtt és a vége az lett, hogy a választók mindössze 15% tartotta meg, az akkori pártjuk a választásra. Ha most hárman összeállnak újra, akkor azért fog jobban menni mert mindhárman vezetni akarnak majd? 3-an 3 felé az országot, ez a jövő?
5. Nem rég elismerték, hogy a Tavares jelentésben nagy szerepet játszott Göncz Kinga és Tabajdi Csaba. Összefogás Európával, a hatalomért? Büntetés Magyarországnak, mert ők épp nem ideologizálnak kormánnyal? Ez a hatalomhoz vezető út, az ország lejáratása?
6. Az baloldali összefogás épp a lényegét nem érte el. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az egymással való versengésbe épp a szavazók kerülnek háttérbe. Ilyen szövetséggel vajon az ország élére lehet kerülni?
Képek forrása:
1.kép: http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=92355
2.kép Origo
3. kép: http://mno.hu/belfold/gyurcsany-23-szor-olyan-szenvedelyes-mint-mesterhazy-1185871#
4.kép http://piroslapok.blog.hu/2013/10/28/zart_level_mesterhazynak_bajnainak_es_gyurcsanynak
5.kép http://www.magyarhirlap.hu/tavares-hajlando-pontositani
6.kép www. vecseshirek.hu